Kedves Író!

Igazán érdekes történettel leptél mkeg, azt el kell mondanom. Ha esetleg figyelemmel követted a kritikáimat, akkor tudod, hogy nem rajongok a sötét és borongós történetekért, ugyanakkor tudom értékelni, ha valami jól meg van írva.

1, Csapat: Igen. Lucius igazi mentorként viselkedett, még ha nekem nem is tetszik, amit tanított.
2, Kulcs: Perselus pedig tanult. Még ha neki sem tetszett a tananyag. 5pont
3, Karakterek: A két főszereplőről elég sokat és részletesen megtudtunk és jól is voltak kidolgozva. A többiekről meg ennyi épp elég volt. 5pont
4, Cselekmény: Érdekes volt. Folyamatos és a megfelelő helyeken fókuszált. Értékeltem, hogy nem csapott át semmiféle erőszakoskodó alakításba, már gyilkoláson túl. Viszont Az, hogy Dumbledore kérte meg Perselust, hogy csatlakozzon a Halálfalókhoz, az azért túlzás volt. 4pont
5, Tetszett. Nem kell szeressek egy témát ahhoz, hogy lássa, hogy a történet jó és kellemesen olvasgassak róla egy kicsit. 5pont.

További sok sikert!

Gamer Lány

Kedves Író!

Mindig azzal kezdek egy történetet, hogy legörgetek a ’Vége’ feliratig… Már ebből igazán sok minden leszűrhető, hogy mire számíthatok majd a konkrét olvasás során; szemrevételezem a szöveg tagolását, a formai jellemzőket. Nem spoilerezek, sosem olvasom el a befejezést, de itt nem tudtam megállni, hogy ne olvassam el ezeket a szakaszválasztóként beékelt, kétsoros kis csodákat, amik azonnal megragadtak maguknak, és amiket többször is el kellett még olvasnom előtte, közben és utána is. Bevallom, engem ezzel már előre megvettél és lenyűgöztél, és nem tagadom, lerántottad magadról a névtelenség leplét is. ;)

1. IGEN
Lucius egyértelműen mentorként szerepel a történetben, és bár nem volt ínyére a feladat, megtette, amit elvártak tőle: halálfalót faragott Perselusból.

2. Kulcs:
Perselus tanult, akarva és akaratlanul, a történet az ő karakterére épült. Megtanulta, hogyan nyújtsa hihetően a rideg gyilkos alakját, miközben saját maszkmesterévé is vált – Lucius által megtanulta, hogyan rejtse el érzéseit és gondolatait, ha nem akar nevetség vagy gúny tárgyává válni az aranyvérű ficsúr szemében; elsajátította, majd pedig gyakorolta az önkontrollt önnön lénye felett. Minden olyan tudás alapját, ami szükséges a sikeres halálfalósághoz és a világos oldal kémszerepéhez, megszerezte Lucius mentorsága alatt.
5 pont

3. Karakterek:
Az ifjú Lucius karaktere teljesen hiteles, magam is ekképp tudom elképzelni őt. Jól ábrázoltad a Perselusra irányuló féltékenységét és az apja ridegségére való válaszviselkedését is, emellett kellőképpen számító és arrogáns is volt. Élő, valós karaktert mutattál be.
Perselus is teljes mértékig rendben volt. Érzékeltetted a karaktert jellemző kettősséget, hogy tulajdonképpen mindig a két oldal között ingázik, sehol sincs igazán helye – ez a személyiségében is megmutatkozik. A belső tépelődése és elkeseredettsége pont annyi mélységet és részletet kapott, amennyit egy ilyen sötét és kiismerhetetlen karakter esetében elvárhatunk, amennyi még kellemes – bármennyire is furcsa ez a szóhasználat ebben a kontextusban.
Nálad egyáltalán nem hiányoltam a többi szereplőt. Abraxas feltűnt, hozta a formáját – legalábbis azt a formát, ahogyan én elképzelem, illetve amit a történet megkívánt –, pont elég volt, nem is kellett belőle több, szépen átadta a színpadot a fiának és tanítványának.
5 pont

4. Cselekmény:
Minden a maga rendjén és módján történt, folyamatosan épült fel a történet, nem voltak olyan ugrások a cselekményben, amiket egy kisebb, hirtelenjében összetákolt híddal ne lehetett volna átszelni. A szereplők a leírtak alapján cselekedtek, nem fordultak ki önmagukból egyik bekövetkezett fordulatra sem. Szép keretet adott a bevezetés és a befejezés az avatási ceremóniával az egész történetnek. Sikerült meglepned Lucius utolsó Perselusnak szánt feladatával is… Bár meglehet, hogy számítani lehetett erre a húzásra, mégis a megfelelő hirtelenséggel érkezett a döbbenet. És rendkívülien Luciusra vall az is, ahogy a háttérből kifigyelte, hogy Perselus kötődik Yardyhoz, és ki is használta ezt a gyengeséget, amikor a házimanót áldozatul hívatta; hidegvérű számítással kikalkulált kegyetlenség.
Amit azonban hiányoltam, az annak a kifejtése – akár csak néhány mondatban –, hogy mi oka volt arra Perselusnak, hogy Dumbledore kérésére kémnek álljon. Nem adtál rá okot, hogy a még csak diák Perselus miért volt ilyen bizalmas kapcsolatban az igazgatóval, és hogy milyen alapon kérte tőle Dumbledore ilyen fiatalon, hogy vegye fel a Sötét Jegyet a világos oldal érdekében, és hogy ő ebbe miért is egyezett bele pontosan. Nem kellett volna hosszan fejtegető magyarázat, azonban egy-két mondatban szólni kellett volna róla, mert Dumbledore ezen kérése miatt kötött ki ott Perselus, ahol, és enélkül nem születhetett volna meg maga a történet sem, mert az egész alapkövéül szolgáló motiváció nem létezik, nem ismert azáltal, hogy nem tudjuk, mi is az pontosan.
4 pont

folyt.

5. Összbenyomás:
Gyönyörű képekben írsz; mesélnek és rajzolnak a szavaid, élvezet olvasni minden sorod.
Épp ezért bánt annyira, hogy bármennyire is szerettem a történetedet, mégsem adhatok rá maximum pontot, mert akkor becsapnám önmagamat is. Szinte az elejétől a végéig meghatározott szakaszonként, túl sűrűn fordultak elő elírások, külön- és egybeírási hibák, elmaradt vesszők... A történet közepe környékén azt vettem észre, hogy bár élvezem az olvasást, mégis átkapcsoltam béta-módba; ez pedig jelentősen csökkentheti az olvasási élményt. Persze amint észrevettem ezt, rögtön korrigáltam és visszaváltottam alapmódba, de így is számlálta a háttérben az agyam az előforduló hibákat egy-egy hallhatatlan, pittyegő-csilingelő hangeffekttel.
A másik dolog, ami zavaró volt egy kicsit, és leginkább csak a történet első szekciójában fordult elő töményebben, azok a több esetben is 2,5 soros mondatok. Tudjuk, hogy én is szívesen operálok hosszú, kacifántos mondatokkal, ha elragad a hév, és épp ezért immunisabb is vagyok az ilyesmire, de azért van, amikor már nekem is sok egy kicsit. Nem akaszt meg az olvasásban, de mégis elvész benne az ember. Az a fajta gördülékenység jellemzi ezeket a mondatokat, amikor azok észrevétlenül sodorják magukkal az olvasót, egészen a mondatvégi írásjelig, egy pillanatnyi megállás nélkül. A kezdőbetűtől megtett út során pedig szinte láthatatlanná halványult a kiindulási pont… mint amikor egy sötét, ködös utcán sétálsz, és amikor a végére érsz, visszanézel, de nem látod a kezdetét, azt a végét, ahonnan indultál, mert beleveszik a homályba. Néhol annyi is elég lett volna, hogy egy mondatot csak szimplán kettéveszel, vagy csak egy-egy kötőszót biggyesztesz a felsorolások közé, amolyan pihenőként, új gondolatsor indításaként.
Bár terjedelmesnek tűnhet a negatívumokat taglaló-magyarázó rész, és ez azt a képet festheti, hogy mégsem tetszett a történet, hogy nem tudtam élvezni az olvasását, ez igaz. Minden kis hibája ellenére is ez az egyik kedvencem a kihíváson! Épp ezért csak az általam meghatározott, kötelező egy pontot vonom le az összhatásból. (Ha tehetném, ettől az egy ponttól is eltekintenék, de mint már korábban is írtam, nem tudom megtenni, bármennyire is sajnálom és fáj miatta a szívem.)
4 pont

Köszönöm, hogy olvashattam a történetedet!
Üdv,
SlytHay

Kedves Író!

Nehéz történetet hoztál, bizonyára épp olyan nehéz volt megírni, mint olvasóként látni.

1. CSAPAT: NEM. Sajnálom, de nekem ennyi mentorálás nem elég. Lucius a manón keresztül küldött Perselusnak egy kupac könyvet, aztán megkínozta Dobbyt, két mondatos magyarázattal. A végén meg, az AVADÁnál nem is tanított neki semmit, legfeljebb azt, hogy a világ még kegyetlenebb, mint Piton eddig gondolta - pedig neki aligha lehettek efelől kétségei.

2. KULCS: Perselus ment, tanult, már amennyit könyvekből tudott, és a végén sikerült halálfalóvá válnia. Megtette, ami tőle telt, bár nem értem, egyáltalán miért vágott bele az egészbe.
4 pont

3. KARAKTEREK: Na ezzel nem volt gondom. Dolgoztál Lucius kegyetlen gátlástalanságán, Abraxas hideg parancsoló jellemén és Perselus néma szenvedésén, kitartó határozottságán.
5 pont

4. CSELEKMÉNY: Gördülékenyen haladt a maga útján onnan, hogy Piton megérkezett a kúriába, egészen addig, míg véget ért a novella és a házimanó élete. Nekem az előzmény hiányzott. Dumbledore miért kérte meg a kémkedésre Pitont, és ő miért vállalta? D. az iskolai évek alatt le se totja Pitont, hagyta, hogy Potterék kínozzák, még a vérfarkas-támadást is szőnyeg alá söpörte. Piton aligha kedvelte az öreget, és szerintem ha nem lett halálfaló korábban, akkor simán a háta közepére sem kívánta Voldemortot meg a kémkedést.
4 pont

5. TETSZÉS: Első olvasásra tetszett, de nem olyan történet, amit még sokszor előveszek. Szépen fogalmaztál, de akadtak benne hibák, amik zavartak olvasás közben. A téma elég lehangoló, és bár kihoztad a szereplőidből a legtöbbet, a végén örültem, hogy vége. Ennyi szenvedés sok volt.
3 pont

További sok sikert kívánok!
üdv,
Virginie

@SlytHay:
5. szempont utolsó bekezdés: *ez igaz >> ez nem igaz
Egy apró, ám szükséges korrigálás, amit csak most vettem észre, és bizonyítja, hogy az olvasáshoz elfogyasztott kávémennyiség kevés volt a helyes fogalmazáshoz. :))

Kedves író!

1,Nem. Bocsi, de nekem ez kevés volt. Lucius nem mentor volt, csak feladott néhány feladatot.

2, Perselus jó tanítványnak bizonyult. 5 pont

3, A karaktereket jól eltaláltad. Örültem Abraxasnak, annak külön, hogy nem csak megemlítetted. 5 pont

4, Az előzmény hiányzott, mert jó lett volna tudni, hogy mi volt Piton motivációja, de ez nem volt akkora hátrány. Néhol zavartak végeláthatatlan mondatok de nagyon szépen írsz. Gördülékeny és követhető volt az esemény. 5 pont

5, Tetszett. Voltak benne hiányosságok, főleg az előzmény, de egész jó lett. 4 pont

Sok sikert!

@Gamer Lány:

Kedves Gamer Lány!

Örülök, hogy a sötétebb témának nem sikerült eltántorítania és azért élvezted az olvasást. :) A Dumbledore-ral kapcsolatos felvetésed kétségtelenül jogos, beleestem abba a hibába, hogy a fejemben több volt, mint amennyit végül papírra vetettem. ^.^” Később majd valószínűleg pótlom a magyarázatot egy-két bekezdéssel, jó is, hogy felhívtátok erre a figyelmemet, köszönöm. :D Annak azért mindenképpen örülök, hogy ez azért végül az apróság nem tartott különösebben vissza attól, hogy élvezni tudd a novellát, már amennyire egy ilyen dark-írást élvezni tudsz. ;)
Köszönöm, hogy erre jártál, olvastál és pontoztál!

DaeMoon

@SlytHay:

Drága Sly!

Upsz… X) Mondanám, hogy bánom, amiért idő előtt lerántottam magamról a leplet, de mégsem. :p Volt egy gyanúm, hogy ha olyasvalaki vetődik erre, aki már olvasott hasonlóan felépített novellát tőlem, annak nem lesz újdonság a dolog, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek. ;) Örülök, hogy nálad ennyire pozitívan sült el. :)
Egyébként, ahogy már korábban is írtam egy másik vélemény esetén: a Dumbledore-ral kapcsolatos felvetés teljesen jogos, én bénáztam el, hogy a fejemben sokkal több volt, mint amit hajnalban papírra vetettem, szerintem mielőtt feltöltöm majd a merengőre pótlom azt az egy-két bekezdést, amit a last minute írás kapkodásában kifelejtettem. Ahogy majd egy második kör bétázásra is megkérem Eddyt, mert ami benne maradt hiba, az bevallom, mind az én saram; szegény így is az utolsó pár nap hajnalában kapta darabokban a javítanivalót és hát… Tudjuk milyen vagyok, no, csak „belepiszkítottam” még a bétázás után itt-ott a szövegbe, mielőtt beküldtem. XP
Azért örülök, hogy végeredményben tetszett ez a kis darkos próbálkozás, mert mire minden a helyére került nagyon megszerettem Pitont és az egész alapot. Bár az biztos, hogy most ismét jó ideig nem fogok ismét hozzányúlni, túl makacs karakter őkelme az én ízlésemnek. ;)

Ölel, Dae

@Virginie*:

Kedves Virginie!

Sajnálom, hogy számodra ennyire nem jött át ez a novella, de hát előfordul az ilyen, mások vagyunk, mást olvasunk ki a sorok mögül. Megsúgom egyébként, Lucius NEM a főbenjáró átkokra tanította meg Pitont ezalatt a három hónap alatt, ugyan! Legalábbis a célom semmiképp nem az volt, hogy ilyen triviális dolgot oktasson kedvenc szőkém, ennyi erővel akárkihez küldhette volna Voldemort Perselust. Ez csupán egy játszma piciny szeletének megvillantása volt részemről; Dumbledore és Voldemort játszmájáé. Tom az én fejemben már arra játszott, hogy Perselus miként lehet majd később az ő kéme, Dumbledore szintúgy. Két nagy mágus tologatta a sakkfigurákat és mindketten ugyan azt akarták: hogy Perselus megtanulja azt, amit csak egy Malfoy tud megtanítani. Hogyan legyen szenvtelen, rideg, távolságtartó. Mert Abraxas ennek a mestere és ezt tanította meg a fiának is, nem a sötét művészeteket. Arra ott vannak a tankönyvek. Sajnálom, ha ez nem érződött át a sorok közül, mögül. Bizonyára nekem kellett volna többet kifejtenem mindebből, talán belecsempészni még egy kicsit a Nagyok játékát az egészbe, ami a kis karaktereimet mozgatta, de hát ugye, amiről ők nem tudnak… Sajnálom, ha az olvasóknak sem jött át, de ez most már így alakult. Az biztos, hogy a Dumbledore-Perselus kapcsolat hátterét még majd merengős feltöltés előtt belecsöpögtetem a történetbe, ez valóban az én nagy hibám volt, egyszerűen kifelejtettem azt a pár bekezdést írás közben, végül a fejemben ragadtak a miértek. ^.^”

Egyébként az első, véleményedre írt válaszom elveszett és bár így bőven volt időm átgondolni, hogy ez egyáltalán leírjam-e, de csak böki a csőrömet (és főként a büszkeségemet), úgyhogy igenis megteszem. Már csak azért is, mert láttam, hogy több helyen is következetesen pontoztál le történeteket azért, mert tanítást és nem mentorálást vártál. Egy tanár oktat, új tudást ver a diákja fejébe, aki azt vagy megtanulja, vagy nem. Segít fejlődni. Egy mentor mellett pedig kibontakozhat a mentorált (aki nem feltétlenül diák!) a már meglévő tudását elmélyítheti, kamatoztathatja, megtanulja a lehető legjobban kihasználni, ami benne rejlik. Itt mentor és tanítvány csapat volt, nem tantó bácsi és diák csapat. Én legalábbis biztosan ebből a kettőből választottam (és azt hiszem, ezzel sokan mások is így voltak) máskülönben nem lettem volna itt. A csapattéma zseniális volt, a szervezők remekül kitalálták, kár hogy valahol félúton (többek számára) félrecsúszott a tanár-diák viszony felé a szempont a mentor-tanítvány viszony helyett. Ez van.
Ja és még egyszer kihangsúlyoznám, ezt még véletlenül se megbántásként írtam, vagy sértődésből.

Azért örülök, hogy a „hibák” ellenére valamennyire élvezni tudtad az olvasást, annak pedig különösen, hogy a karaktereket kellően kidolgozottnak találtad. Aggódtam, hogy (főleg Perselus) nem fogják tudni megnyerni az olvasókat, szóval jó látni, hogy nem így lett. :)

Köszönöm, hogy itt voltál, olvastál és pontoztál!
DaeMoon

@Bigfoot2:

Kedves Bigfoot!

Persze, hogy nincs harag, természetes, hogy van, aki másként értelmez egy történetet. Úgy fest, sokan tanító bácsi szerepet vártatok, hát ebbe belefutottam, ennyi. :) Fentebb, ha érdekel egyébként, kifejtettem már, hogy ebben a történetben nagyon nem a sötét varázslat oktatás lett volna a mentorálás, én egész másra gondoltam, mikor írtam. Ha érdekel, pillants bele abba, amit Virginie-nek írtam. ;)

Köszönöm, hogy itt voltál, olvastál és pontoztál!
DaeMoon

Kedves DaeMoon!

Bevallom nagyon érdekelt ez a történet, de csak most jutottam el hozzá, és nem csalódtam. Lucius tanított, még ha kegyetlenül is, Perselus pedig tanult, noha nagyon nehezére esett. Jól éreztetted, Perselusnak mennyire fáj ez az egész, és mennyire undorodik tőle. A legmegrázóbb jelenet, mikor megöli a házimanót és utána kacag, ugyanakkor fázott és majdnem hányt. Nagyon tetszett, ahogy leírtad a lelkiállapotát, ahogy Lucius érzelmeit is.

Néhány elírást láttam, de nem nagyon zavartak olvasás közben. Amit még kiemelnék azok a versrészletek. Illettek a hangulathoz és jól érzékeltették Perselus lelkiállapotának, átlényegülésének állomásait.

Köszönöm, hogy olvashattam! :)

LL, Kritika Klub (Megtalálsz minket a Merengő fórumon.)