Kedves Író!

Nem is tudom, mit írhatnék. Talán azt, hogy érdekes történet, de akár azt is, hogy borzalmas történet. És itt nem a minőségére célzok.

1, Csapat: Sajnálom, de nem. Szerintem itt senki nem tanított semmit, ha csak nem Lucius pár mondatára értetted a mentorságot, de az édeskevés.

2, Kulcs: Hát, végül is Teddy jelen volt, bár főként vegetált, vagy meg volt őrülve. Nem annyira jött át. 3pont

3, Karakterek: Milyen karakterek? Teddi hol ilyen volt, hol olyan, de főleg semmilyen. Dracóról csak azt tudtuk meg, hogy kiemelt figyelmet fordít Teddyre és jó a munkájában. Na meg azt, hogy Harry egy pedofil, erőszakoskodó alak volt. Hát ez nem túl sok. 2pont

4, Cselekmény: Volt ilyen? Mert én a belső vívódáson és az önsajnálaton kívül nem sokat fedeztem fel. Jó, elismerem, volt valamilyen gyógyulási folyamat, de végül csak kavarodás lett belőle. 1pont

5, Érdekes volt, de sokkal többet kellett volna foglalkoznod azzal, hogy koherens legyen. Azzal együtt, hogy egy félőrült elméjében barangoltunk javarészt. Nem kedvelem a dark történeteket, de ez nem jelenti, hogy nem tudom objektíven értékelni, ha valami jó. Ez nem annyira volt az. 2pont

Biztos vagyok benne, hogy ez nem az első munkád volt, szóval egy gyakorlott író mért vét ekkorát, hogy csak a kihívás alapját nem veszi figyelembe?

Gamer Lány

Kedves Író!

Nemrég kedvet csinált pár jól sikerült történet a Merengőn, hogy ezentúl sötétebb hangulatú írásokat is olvassak, ezért ehhez is érdeklődve kezdtem hozzá. Látszik, hogy dolgoztál vele, bár ezt-azt szerintem ügyesebben is meg lehetett volna oldani.

1. Megfelelt-e a történet a csapatának?
Draco megpróbálta átadni a jelnyelvet több-kevesebb sikerrel, valamint olyasmit is említesz, hogy élni is tanította Teddyt. Nekem inkább ez is gyógyító-beteg kapcsolat volt, nem mentor-tanítvány. Az a problémám, hogy pont maga a tanítás folyamata maradt ki a történetből, ami a lényeg lett volna. Mondjuk a történethez magához nem volt annyira lételem, hogy lássuk, mint folyt le a jelnyelv átadása, anélkül is megállt a lábán a sztori, de mivel itt a kihíváson a tanítás-mentorálás volt az, amire építkezni kellett volna, illett volna legalább egy párbeszédet vagy leírást beletenni erről. Azt is sajnáltam, hogy Teddy nem tudta közölni a gyilkossága okait, tehát a célt sem sikerült elérni, amiért a tanítás folyt. De végül is Draco átadta Teddynek a jelnyelvet, szóval történt némi tanítás.
IGEN

2. Mennyire felelt meg a történet a kulcsnak?
Teddy mint tanítvány igen gyengécske volt, nem is akart semmit megtanulni, aztán mikor már akart volna kommunikálni, akkor meg nem tudott. Inkább volt páciens. De mivel sikerült megtanulnia a jelnyelvet és valamennyire kibújt a saját börtönéből, végül is nevezhető tanítványnak, valamint nyilvánvalóan a történet középpontjában állt.
3 pont

3. Milyen jól dolgozta ki az író a karaktereket?
Érdekes ötletnek találom Teddy tudathasadását, de azt érzem, hogy ezt nem sikerült elég jól átadni. Sokszor elmondja magáról, hogy ő kettő, de ezt inkább valahogy bemutatni kellett volna, nem mondogatni. Nagyobbat ütött volna, ha egyszer ilyennek, egyszer olyannak látjuk, és a végén jövünk rá, hogy ő „ketten van”. Nem nagyon jött át a két én különbözősége sem, ha meg nincs különbség, akkor minek van kettő? Nem volt sok funkciója a történetben, inkább díszítőelem volt, pedig egy ilyen motívum többre lenne hivatott. Vagy az eltérő akaratukat is ki lehetett volna jobban hangsúlyozni, ahogy az egyik a kitörésre, a másik az elszigetelődésre törekszik. A közepe felé ez a dolog alig jött elő, mintha megfeledkeztél volna róla, a végén meg megint megjelenik. Azt sem értettem, hogy Draco mi módon vált gyógyítóvá. Őt mindennek elképzeltem volna, csak ennek nem, még egy pár mondat nem ártott volna arról, hogyan jutott el erre a pályára és mitől lett annyira empatikus. Lucius mint felbujtó, teljesen rendben volt, nem is ő lenne. Harryt nehéz volt ilyennek látni, de mivel ott volt az OOC figyelmeztetés, emiatt nem lamentálhatok.
3 pont

4. Milyen jól dolgozta ki a cselekményt?
Azt nem igazán értettem, hogy mikor Teddy ott volt a temetőben, hogy termett oda olyan hirtelen James? Honnan tudta, hogy Teddy ott van? Majd hogy termett ott hirtelen egy auror is? És hogy volt Teddy szabadlábon, ha tudták, hogy gyilkosságot követett el? És hát nem volt valami nyerő ötlet Teddy részéről pont akkor kiinni a fiolát, amikor mindenki ott van. Ha tényleg öngyilkos akart volna lenni, biztos, hogy akadt volna olyan pillanat, amikor egyedül van. Ezek inkább az író szándékainak érződtek, nem a történet belső logikájának. Most az jutott eszembe, hogy az aurorok legilimenciával nem tudták volna kideríteni a gyilkosság okát? Vagy azzal a módszerrel is átadhatta volna Teddy az emlékeit Dracónak, ahogy a Merengőt használják. Összességében nagy gondom nem volt magával a cselekménnyel, eljutottál A-ból B-be, csak valahogy befejezetlennek érződött a történet. A nyugtatótól Teddy nem tudta elmondani, amit akart, de aztán a bájitalnak egyszer elmúlik a hatása, akkor elmondhatja. Utána mi lesz? Ez még érdekelt volna.
3 pont

5. Mennyire tetszett a történet?
Volt néhány képzavar és a mondatok itt-ott túl hosszúak lettek. Számomra kicsit nehézkes volt olvasni a szöveget, az erőteljes szavak, kifejezések ilyen tömegesen belezsúfolva egy-egy mondatba inkább megnehezítették, hogy magam előtt lássam a dolgokat, nem pedig segítették. Kevesebb díszes mondat is elég lett volna, így a szöveg helyenként elég tömény volt. Azt mondjuk én simán el tudom képzelni, hogy ha valakit bántalmaznak, gyilkossá válik, öngyilkos akar lenni, meghasonlik és elmegyógyintézetben köt ki, akkor ilyen gondolatai lesznek. Viszont az nem volt szerencsés szerintem, hogy Teddy hangja és a Dracós részek narrátori hangja szinte ugyanolyan volt. Nem ártott volna valahogy különbözőre írni, vagy meghagyni az emelkedettebb stílust a narrátori hangnak, a fiúnak pedig egy másmilyet írni. Az ilyen szavak, mint pl. a fluidum, nekem kicsit modorossá tették a szöveget, lehet, hogy magamra maradok a véleményemmel, de engem eltávolítottak az eseménytől, ahelyett, hogy belevontak volna. Pedig nagyon szerettem volna belevonódni, mert érdeklődve vetettem bele magam a történetedbe. A végére kicsit fellazult ez a stílus, könnyebb volt olvasnom, meg a sztori is kikerekedett, de megszenvedtem vele, és mondom, nem maga a történet miatt, mert az tetszett, hanem az előadásmód miatt. Szeretném kihangsúlyozni, hogy ezek amiket leírtam, csak szubjektív észrevételek, benyomások, meglehet, hogy másnak pont az fog tetszeni, amit én most itt hibának felróttam. Segítő szándékból írtam őket, hátha valamit hasznosnak találsz majd. Meg az sem kizárt, hogy valamiket iszonyúan benéztem. Az viszont látszik, hogy igényesen adtad elő a történetet, alig volt helyesírási hiba, törekedtél az esztétikumra. Igazából örülnék, ha én is így tudnék írni.
3 pont

Köszönöm, hogy olvashattam!

Üdv: Hirondelle, Kritika Klub

Kedves Író!

Ez egy különleges történet volt, sítlusában némiképp a bellatrixosra emlékeztetett. És most is olyan bajban vagyok, mint annál voltam - szép, értem én, hogy ehhez kevés vagyok, de akkor sem tudom eléggé értékelni.
Ezt a novellát bármikor máskor megírhattad volna, de ne erre a kihívásra. Mert itt téma van, pontok, értékelési szempontok, és ezeknek a novellád egyszerűen nem mindig felel meg.

1. CSAPAT: NEM. Draco állítólag jelnyelvre tanította, amiből semmit nem láttunk, pedig a mentorálási folyamat a kihívás fő témája. Az orvos-beteg kapcsolat viszont nem az.

2. KULCS: Teddy egyértelműen ott volt, még ha nem is tanítványként, ami kár.
3 pont

3. KARAKTEREK: Nem sokat tudtam meg róluk. Még Teddy meghasadt két énje sem kapott számomra elég jelentőséget. Összetört a lelke attól, amit Harry tett vele, de ettől még nem ismertem őt meg.
Draco gyógyító, aki érzésem szerint a vége felé kissé túllép az orvos-beteg kapcsolaton, ami teljesen etikátlan. És a munkáján kívül róla sem tudok semmit.
Még Harry lett a legélesebb karakter, aki nyilván beleőrült abba, hogy Remus is hasonlókat művelt vele korábban, és akinek őrületére nem jött rá a családja és a varázsvilág.
2 pont

4. CSELEKMÉNY: Teddy ölt, öngyilkos akart lenni, aztán hónapokig az elmeosztályon vegetált. Halljuk a gondolatait, a végén kiderül, miért tette, amit tett, de ez még nem pontozható cselekmény. Ezért írtam az elején, hogy bármennyire is különleges az alkotásod, nem feltétlenül kihívásra való, ahol pl. pont a cselekményt kell pontozni. Mert az itt nem nagyon volt.
2 pont

5. TETSZÉS: Voltak benne szép részek. Amikor a kórház kertjében ültek és Teddy elrontotta a mutogatást, elmosolyodtam. És a végén szívszorítóan írtad le, ami Teddy és Harry között történt. Az a maga borzalmával együtt is lenyűgöző volt.
De nagyrészt nem az én világom, nem az én ízlésem. Sajnálom.
3 pont

üdv,
Virginie

Kedves író!

1, Nem. Itt sokkal inkább gyógyító-beteg viszony volt.

2, Teddy jelen volt. Tény, hogy fontos szerepet játszott a történetben. 4 pont

3, Teddy vegetált. Az ő gondolataiba láthattunk bele, ami egy meghasadt jellemnél nem biztos, hogy jó, mert másképp látja a dolgokat. Dracóról nem tudtunk meg sokat, azon kívül, hogy egy jó gyógyító, aki valamiért kivételes figyelemmel kíséri Teddyt. Harry egy pszichopata, amit róla nehéz elképzelnem. 3 pont

4, Cselekménye nem nagyon volt, hacsak azt nem nézzük, hogy Teddy gyógyulgatott, közben az olvasó szép lassan megtudta, hogy miért tette, amit tett és miért őrült bele ebbe az egészbe. 2 pont

5, A fogalmazásmódod nagyon tetszett, de ez sem volt elég, hogy élvezzem a történetet. 2 pont

Sok sikert!

Kedves Író!

Nagyon gyakori, hogy az ember úgy próbálja túlélni, elfeledni a szörnyűségeket, az elszenvedett fájdalmat, vagy csak a puszta létezést, hogy elkülöníti magától ezt az énjét; nem az övé, nem ő érzi, nem neki fáj, ő csak egy néző elméje omladozó színházában a kopottas, rojtos huzatú székek egyikében gubbasztva, egy néző, aki előre meredve figyeli szellemikrének tragédiáját. És most én is ott ültem a néző mellett egy olvasó szemüvege mögül tekintve fel a színpadra.

1. NEM
Lucius számomra egy ördögi Jiminy Cricket. Suttogja a füledbe a bomlasztó, kárhozatot ígérő gondolatokat, szüntelen, felbujt a bűnre, nem te vagy a hibás. Ezáltal én őt is tanítónak tartom ebben a történetben, egy negatív mentornak. Csak annyira kevés szerepet szántál neki, még ha az a kevés is borzasztóan hangsúlyos volt Teddyre nézve.

„Lucius mondta, emlékszem: gyilkossá válni nem választás.” / „Megtetted: pusztítottál és gyilkoltál, ahogyan megírták. Nem tehettél róla. Elrendeltetett.” – Lucius tulajdonképpen feloldozza a bűne alól, elfogadható okot talál a mentségére; megtette, mert meg kellett tennie. Teddyt Lucius bujtotta fel a gyilkosságra. Igen, benne van a génekben a gyilkosság, bizonyított, de sokszor az ember élete végéig csak ott van, lappang belül, mélyen, nem tör ki. Kell valami kiváltó ok, egy stresszor. Teddynek rendelkezésére állt ez, de ha Lucius nem bátorítja a gyilkos cselekvésre, akkor lehet, hogy sosem teszi meg azt az utolsó lépést.

És Draco… Ott a jelnyelv, de a tanulási folyamat nem kapo elég figyelmet, ha a kihívás témáját szigorúan veszem figyelembe. És igen, Draco mondhatjuk, hogy élni tanította Teddyt – bár ez sem helyes így, mert inkább segített neki visszatalálni önmagához, egyesíteni a két ént –, de… /Most a hajamat tépem. Csak gondoltam, jó, ha tudod./ Nálad is képtelen vagyok csak egy szóval eldönteni, hogy megfelelt-e a történet a csapattémának, vagy sem. Megint csak lehetetlen jó döntést hozni, és ez fáj, de komolyan; ordítani tudnék, annyira. Ha objektíven nézem, ha szubjektíven, sehogy sem tudnék teljes szívvel IGEN-t szavazni, és bármennyire is próbálom győzködni magam az ellenkezőjéről, nem sikerül, ne haragudj.

2. Kulcs:
Egyértelműen Teddy állt a történet középpontjában. Tanult az élettől, önmagától, a Malfoyoktól, de inkább érzem ezt a folyamatot ösztönös, a körülményekből fakadóan elkerülhetetlen tanulásnak, mintsem tudatosnak, ezért nem tudok rá maximális pontszámot adni.
4 pont

3. Karakterek:
Draco segítőkész, figyelmes orvos, szakít időt arra, hogy kiismerje a páciense lelkületét, hogy milyen ember, legalábbis milyen volt… Tudtam, hogy amikor elővette a szókártyákat, nem lehetett véletlen – ha az lett volna, már korábban ehhez a megoldáshoz nyúlt volna. És OOC, egyértelműen, túlontúl kedves, de a figyelmeztetés miatt érinthetetlen, és el is fogadom ilyennek. Viszont azon túl, hogy milyen munkájában, Teddyvel, nem igazán tudtam meg róla érdemi információt; hogy hol van a világban.

Teddy szinte teljesen ismeretlen karakter, tehát tulajdonképpen bármit lehet vele csinálni, nem lesz karakteridegen. Tetszett, ahogyan felépítetted, a kettős énje, a menekülése önmaga és a múltja elől, de nem éreztem igazán a különbséget Én-Teddy és Álom-Teddy között; egy hangjuk volt, egy reakciójuk. Nem érzem úgy, hogy egy teljes tudathasadás volt a célod – épp ezért nem baj, ha a két énje hasonlít egymásra, de ennél mégis egy kicsivel több különbséget szerettem volna, mert akkor könnyebben el tudtam volna hinni; legalábbis én.

Harry OOC, nagyon, de kint a figyelmeztetés, egy szavam sincs. Végig vártam és vártam, hogy miért, mi történt, amiért azt tette, amit. Aztán elérkezett Teddy belső rémmonológja, és én magamban kérdeztem tovább, de miért, mi történt vele, Harryvel... És aztán megtaláltam, meglett az ok, s vele a stresszor. Már én is megnyugodhattam, már tudtam, és nem is volt több kérdésem.

Luciust sajnálom, hogy nem szerepelt többet néhány említésnél, a leírásod alapján ő egy igazán érdekes karakter, és szívesen olvastam volna vele egy-két teljes jelenetet.
3 pont

folyt.

4. Cselekmény:
Nem a szokványos értelemben vett cselekmény, de volt cselekménye a történetnek, ami elindult valahol, és haladt valahová. Egy tragédiába csomagolt gyógyulási folyamat. Talán így tudom leginkább megfogalmazni. Voltak részek, ahol hiányérzetem volt, ahol úgy éreztem, kellett volna még valami plusz, de enélkül is érthető és egész volt a történet, a kaotikussága ellenére. Ilyennek kellett lennie, ilyennek tervezted. Viszont én még több káoszt és zavart vártam volna Teddytől. Elvégre nem volt egyedül, nem csak egy gondolati síkon mozgott a karakter. Ha én elszakítom magam valamitől az elmémben, akkor megváltozik a „hangom”, ha visszaütközöm az addig elnyomott, eltaszított énembe, akkor megint megváltozik a „hangom”. Amire ezzel ki akarok lyukadni, az az, hogy talán egy kicsit túl egyformára sikeredett minden karakter szemszögéből a fogalmazás, a stílus. Nem bántásként jegyzem ezt meg, mert nagyon szerettem olvasni a szavaidat, csak tényleg néhol egy kis másságra vágytam volna, más látásmódra, más gondolati kifejezésre, más lelki állapotot leíró stílusra.

Ebben a pontban tennék még említést az egyik kedvenc mondatomra, ami Teddy szájából, illetve fejéből hangzott el, amikor Harry meggyilkolására emlékezett vissza a temetőben. – „Érzem ma is, ahogy a szívbe akad [a penge].” – Istenem, ez de gyönyörű. Beleakad a szívbe, mintha a szív lenne az útjában, a rossz helyen, mintha a penge tartozna oda, a mellkas közepébe; a szív a bűnös, ő a hibás, ha nem akart lyukat önnön szívhelyébe, akkor nem kellett volna ott lennie. A bűntudattól való szabadulás egyik eszköze az, ha azt a bűntudatot másra próbáljuk átruházni, és talán Teddy így próbált szabadulni bűnösségének tudatától, amit nem akart érezni, egyáltalán nem, mert jogosnak vélte az elkövetett gyilkosságot.

Szintén tetszett, hogy sok mondatban megfigyelhető a finom ellentét, a kettősség, ami az egész történetet is jellemzi, pl.: „a délelőtti napsütés a hátamat simogatja a koszos ablaküvegen át” – ott a simogatás, a napsütés: mindkettő alapvetően pozitív szimbolikával bír, míg ott a koszos ablaküveg ezzel szemben, ami bepiszkítja ezt a tiszta, egyszerű természeti folyamatot is. Finoman felbukkantak a tudat hasadását jellemző metaforák, hasonlatok is, mint pl. a mennydörgés és a tükör.
3 pont

5. Összbenyomás:
Tetszett, remélem, hogy ez nem kérdés a számodra, még az esetenkénti kukacoskodásom ellenére sem. :) Úgy igyekeztem olvasni és értékelni a történetedet, hogy végig emlékeztettem rá magamat, hogy egy kihíváson kell szavaznom, nem szabad hagynom, hogy teljes mértékben az érzelmeimre hagyatkozzak.

Olyan egyedi stílusban írsz, hogy a sorokon végighaladva úgy érzem, mintha egy folyékony halmazállapotú verset olvasnék (nem vicc!); sosincs vége, mindenhol ott van, körbeölel, magába fullaszt, néha a felszínre lök. Minden bekezdést elemezni tudnék; a szófordulatokat, a mögöttes jelentéstartalmakat, de erre itt nincs kapacitás, és ugyebár nem egészen ez a feladatom most. :)

Akartam még valamit írni, de kiszökött a fejemből a gondolat, és nincs erőm, sem időm üldözőbe venni, így hát itt zárom most soraimat.
4 pont

Köszönöm, hogy olvashattam a történetedet!
Üdv,
SlytHay

Kedves Zajec!

Érdekes egyveleggé áll össze ez a történet és egy kicsit emészteni kell. Az elején nem értettem, mi van, aztán mikor rájöttem, nem akartam elhinni. Harry karaktere erősen OOC lett, bár meg volt magyarázva, hogy miért, de elég nehéz volt őt így elfogadnom. Mondjuk, ha jól belegondol az ember, a háború ilyenné is tehette volna. Az arra való utalás, hogy Remus is bántotta Harryt, az volt a egyik legmegrázóbb rész, mert tulajdonképpen itt a bántalmazottból lett bántalmazó esete áll fenn, amiről nehéz jól írni. Itt ez jól sikerült.

A stílus: a történet töredezettségével jól érzékeltetted Teddy szétesettségét. Az eleje költői, sodró, magával ragadó, a vége kapkodó, pont, mint az újra széteső Teddy kapkodó gondolatai nekem nagyon tetszett, néhány elírás azonban néha megakasztott. És voltak benne helyesírási hibák is: pl.: az aurorparancsnok és a dementorcsók egy szóban írandó. De ettől eltekintve könnyen, gördülékenyen olvasható.

Még amit megemlítenék az a mentorság témaköre. Inkább orvos-beteg kapcsolat volt ez, a jelbeszéd tanításában jelent meg egyedül a mentorság. De ez nálam semmit nem vesz el a történet értékéből.

Köszönöm, hogy olvashattam! :)

Üdv:

LL, Kritika Klub (Megtalálsz minket a Merengő főrumon.)

Sziasztok!

Köszönöm szépen a hozzászólásokat, részszint egyet is értek velük, az önkritika nekem is kb. ezeket az észrevételeket szórta a szemembe.
Ami azt illeti, ez a történet nem véletlenül lett olyan, amilyen; nekem sem a kedvencem, ebben a formájában semmiképpen sem. Egyrészt szorított az idő, csúsztam is vele, és nem szerettem volna másra hárítani a megírását egy póttöri keretében, szóval jobbnak láttam inkább beküldeni valamit, mintsem visszalépni. Ergo nem akartam kiszúrni senkivel.
A másik ok, hogy írás közben ez a történet valami egészen hatalmas terjedelműre nőtte ki magát a fejemben, így végül egy erősen felvázolt verziót küldtem be, olyasmi, mint egy rajzskicc a festmény előtt xD Tehát igencsak vázlatos, ezt tudom, és ezért is nem lehetett érthető néhány rész, vagy tűnt kidolgozatlannak, etc.
A harmadik pedig egy hosszabb projekt, ami a kihívások egészét érinti: volt/van egy elméletem ezzel a világgal kapcsolatban, amit szeretnék igazolni (de csak magamnak így csendesen), így most kipróbálom magamat a tőlem eleddig szokatlan (vagy épp a megszokott) írói stílusban alkotni. Ez a harmadik kihívás, ahol tudatosan írok másképp, vagy olvadok be, igazából ez csak a saját kíváncsiságomat elégíti ki ^^”

Köszönöm a hozzászólásokat még egyszer!

Zajec