Kedves Olvasók és Írók!

szazas10.jpgElérkeztünk a Százas játék végéhez, az utolsó apró epizódhoz a történetben. Fogadjátok sok szeretettel, és ezúttal ne csak olvassátok, hanem mondjátok el nekünk a véleményeteket is!

Kattintsatok ide, hogy elolvashassátok a Hagyomány csapat teljes történetét!
Kattintsatok ide, hogy elolvashassátok a Lázadás csapat teljes történetét!

Adjatok hangot tetszéseteknek és nemtetszéseteknek!
Három szempontunk van:

1, A csapat műve egy egész, kerek, önálló műként élvezetes történet lett? Kerek egésszé vált-e, szépen illeszkednek-e a részek, olvasható-e egyben a történet?
2, A csapat milyen jól végezte el a részfeladatokat? Ha visszanézed az egyes részletek feladatait, mennyire feleltek meg a csapatok az elvárásoknak?
3, Melyik történet tetszett jobban? Szubjektív vélemény

A vélemények során nagy örömmel olvasunk minden megjegyzést, de ezúttal szeretnénk, ha eldöntenétek, hogy az egyes szempontok szerint melyik mű sikerült jobban.

A véleményeiteket 2012. november 21. (szerda) éjfélig várjuk!
November 22-én (csütörtök) eláruljuk, hogy mit kap a nyertes csapat, és november 23-án (péntek) indul a publikálás!

Várjuk a véleményeket!

Szerző: malfoykihivas  2012.11.16. 17:00 7 komment

Címkék: szazas

A bejegyzés trackback címe:

https://malfoykihivas.blog.hu/api/trackback/id/tr34908926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dragda O'Riley 2012.11.20. 18:19:21

Lázadás csapat munkája:
~ Apró döccenésekkel, de szépen összesimulnak a részek. Könnyen, gyorsan olvasható. Jól beletaláltak egymás stílusába az alkotók.
~ A szereplők bemutatása jól sikerült, amennyire a szóhatár engedte. A konfliktus kirobbanása és lecsengése különösen tetszett, szeretem, ha valami nem az, amire elsőnek látszik.
~ Bevallom ez jobban tetszett, olvastam volna még.

Hagyomány csapat munkája:
~ Szépen illeszkedtek össze a részletek, bár néhol túl élesnek érzékeltem a szereplők hangulat változásait. Mint, amikor egy kicsit túl érdes kavicsot simogatsz az ujjaiddal.
~ A feladatokat precízen, pontosan hajtották végre, és azt hiszem, ez ment végül a történet egybenlévőségének a rovására.
~ Ez tetszett kevésbé, főként azért, mert úgy éreztem túl gyorsan változtak a dolgok, túl gyors volt a "szerelembeesés".

Köszönöm, hogy olvashattam mindkettőt. Szép munka volt az összes írótól. Gratulálok.

Virginie* 2012.11.21. 18:05:34

Kedves Írók, kedves Csapatok!
Mind jó munkát végeztetek, néhány száz szóból is kihoztátok a legtöbbet. :)
1. Igen, a részek összeálltak kerek egésszé, a rövid bekezdésnyi szövegek végül egy rövid, történet-kezdeménnyi szöveget alkottak. Mindkettő egész önmagában, és mindkettő egy érdekesnek tűnő novella bevezetése is lehetne.
2. A részfeladatoknak nagyszerűen megfeleltek a csapatok, mindig betartották az 'utasításokat'. Bevezetés, esemény, elköszönés. A helyükön voltak.
3. Nehéz választani. Örömmel olvastam egy abszolút PD fantasy világban játszódó történetet Marcusról és Merandáról, a bezárt királynőről és a hűséges alattvalóiról. Alex és Luke ugyanakkor visszatereltek engem a könnyed, vicces, felüdítő slash világába, róluk is szívesen olvasnék még. Nehéz, nehéz...
Mivel szavazni kell, legyen Meranda és Marcus, egy hajszálnyival a lázadók története jobban tetszett. :)
Gratulálok minden résztvevőnek, és várom a publikációs időszak kezdetét!
üdv,
Virginie

lexfelon 2012.11.21. 21:36:45

Kedves Mindenki!

Először is, hadd kezdjek egy hatalmas bocsánatkéréssel! Az a helyzet áll fenn, hogy tudom, a 9 órás határidőből kicsúsztam, de önhibámon kívül. A véleményt még a délután folyamán megírtam az irodai gépen, de ott nem tudtam belépni az indapassra, ezért elküldtem magamnak emailben, mondván, este hazajövök és gyorsan beküldöm itt. Igen ám, de a MÁV súlyosan szabotált; másfél órát vártam a Keleti pályaudvaron, mire negyed 10-re sikerült hazavergődnöm :/

Tudom, hogy ez így szabálytalan, de kérlek, amennyiben lehetséges, fogadjátok el a szavazatomat. Amennyiben szükséges, egy PrintScreennel tudom igazolni, hogy 11:03-ra meg volt írva a véleményem ^^"

És akkor a hozzászólásom lényege:

Hagyomány csapat:

1, A csapat műve egy egész, kerek, önálló műként élvezetes történet lett? Szerintem a részek jól illeszkednek egymáshoz - néhány apró, élesebb váltást leszámítva. Én élveztem olvasni ezt a kis történetet és kíváncsi lennék a folytatásra is ezek alapján :)

2, A csapat milyen jól végezte el a részfeladatokat?
Visszanézve, a csapat szerintem remekül végezte el az egyes részfeladatokat; minden kis bejegyzés megfelelt az adott feladatnak!

Lázadás csapat:

1, A csapat műve egy egész, kerek, önálló műként élvezetes történet lett? Abszolút élvezetes volt számomra a történet; olyan érzésem támadt olvasás közben, mintha csak egy fantasy regényből kaptunk volna meg egy konkrét jelenetet.

2, A csapat milyen jól végezte el a részfeladatokat?
Itt sem érheti szó a ház elejét: mindegyik bejegyzés megfelelt a feladatban megadottaknak, ráadásul úgy érzem, az írók is jobban egymásra tudtak hangolódni egy csapatként :)

Hagyomány vs. Lázadás:

3, Melyik történet tetszett jobban?
Bevallom, nem volt könnyű dönteni a két mű között - mind a kettő nagyon jól sikerült! Még sosem írtam így együtt más szerzőkkel és felmerült bennem a gondolat, hogy mennyire lehet ez egyszerű feladat... ezért azt a csapatot választottam most kedvencnek, akiknél úgy éreztem, hogy a hét kis különálló részt akár egy ember is írhatta volna. Ez pedig nem más, mint a Lázadás csapata! :)

Minden írónak gratulálok, jó kis ízelítő volt ez a párszavas játék, hogy milyen egyéni stílusú történetekre számíthatunk a Kihívás során ;)

Üdvözlettel,

lex, Kritika Klub

malfoykihivas 2012.11.21. 21:47:49

@lexfelon: Ne aggódj, Lex, a határidő éjfél volt, nem 9 óra, szóval időben érkezett a véleményed! :)
üdv,
Luna

lexfelon 2012.11.21. 22:33:03

@malfoykihivas: És tényleg oO" Nem tudom, honnan hallucináltam be az este 9 órát (még gyanakodtam is, hogy miért nem éjfél); talán a zh időszak és a sok kötelező olvasmány teszi XD Mindenesetre örülök, hogy akkor volt értelme írnom :) Már nagyon várom a publikációs szakaszt és továbbra is számíthattok rám véleménynyilvánítás terén ;)

Hana Neko 2012.11.26. 12:13:49

Arról már ugyan lekéstem, hogy a szavazzak, de ettől függetlenül ezzel a két történettel kezdtem, hátha jobban megismerem a csapatok íróit. Bizakodva mondhatom, most még kíváncsibban kezdek a publikált művekbe, hiszen két nagyon különleges történetet adtatok ki a kezetek közül, amihez csak gratulálni lehet. ^^

A Hagyomány csapat írása különleges volt, bár elgondolkodtatott Alex neve, nem vagyok benne biztos, hogy ő akkor most Draco testvére volt vagy sem, hiszen Abrax amennyire én tudom Draco nagyapja volt. Mindenesetre nagyon kedveltem a karaktereket, bár néha a hangulatváltozásaik elég hirtelenre sikerülte. Alex például, ahogy precízen, tökéletességére mindig odafigyelve egy tárgya dombon csücsül és nevet? Nekem ez kicsit furcsa volt, de mivel történet magával ragadott és olvastatta magát nem okozott nagyon rossz érzéseket benne.

A Lázadás csapatnak nagyon gratulálok, fantasztikusan építettétek bele a csapatotok témáját ebbe a rövid kis történetbe. Ráadásul olyan világot tártatok elénk, hogy a végén szinte sajnáltam, hogy nincs tovább. Igazán olvastam volna még. Marcust és Merandát is könnyen a szívébe tudta zárni az ember és a végén különleges volt a fordulat is, amit a levél jelentett. ^^

Végeredményben szerintem mindkét csapat remekül oldotta meg a részfeladatokat és végül a történetek is szépen összeálltak, igaz, kisebb nagyobb zökkenésekkel a Hagyomány csapat esetében. Nekem személy szerint mindkét csapat története tetszett, és mivel a szavazatom már úgysem számít, nyertest sem szeretnék hirdetni magamban. Nem is hiszem, hogy könnyű dolgom lenne, ha választani kellene, hiszen mindkettő a maga módján volt különleges. Igazán köszönöm, hogy elolvashattam őket! ^^

Hana Neko
süti beállítások módosítása